Blog of Revenimus - "Bármi megeshet, még a csiga is eleshet."


blog (főnév) A web-log rövidített alakja. A blog egy olyan weboldal, amely valakinek a publikusan hozzáférhető személyes naplójaként szolgál. Általában naponta frissítik. A blogok gyakran tükrözik írójuk személyiségét. (webopedia.com)


csütörtök,szeptember 26,2002  

Először. Nem tudtam megvenni az új Republic albumot a megjelenés napján. Skandalum! Székesfehérváron a Media Marktban a megjelenés napján azt mondták, hogy "hát 1-2 napig még nem is lesz." Hello mi? Mert értitek, ha a Tiszántúlon lenne ez, egy tanyán, azt mondom rendben. De Székesfehérvár azért egy nagyobbacska város, szerintem lehet ezt mondani. Arról nem is beszélve, hogy a cd-t itt gyártják a szomszéd épületben. :-)

Másodszor. Picy nevű lakótársam megkért, hogy közöljem a világgal, miszerint a divx codec nyugodtan elmehet a kilenc pokolba. Természetesen ő egy picyt erősebben fogalmazott, dehát lehet, hogy kiskorúak is olvassák a blogot. :-)

Harmadszor. Véletlenül láttam tegnap a Fókusz nevű műsor egyik riportját, amely a lakásmaffia áldozatairól szólt. És ilyenkor mindig így elgondolkodom a problémák egymáshoz viszonyított nagyságán. Például, ami nekem nagy problémának tűnik, az valószínűleg kicsi ahhoz képest, hogy mondjuk valaki véletlenül eladja a saját feje fölül a lakását.

posted by Revenimus | 09:13:55 |


szerda,szeptember 25,2002  

Egyetlen említésre méltó dolog van. Ma jelenik meg a Republic együttes új albuma, "Mennyi még, Béla?" címmel. Insider infók alapján itt van néhány dalcím is:

Kirúgjuk magunk alól a földet

Egyetlen valóság

Nagy baj van, hol a szívem?

Valami azt súgja, hogy a jobb oldali top3 slágerlistám hamarosan erős változáson esik át... :-)

posted by Revenimus | 07:17:14 |


hétfő,szeptember 23,2002  

Ha valaki figyelmesen olvassa a blogot az tudhatja, hogy főiskolára járok méghozzá tanulmányi szerződéssel, levelező tagozatra. Namármost azt képzeljétek el, hogy van egy tanár, aki makroökonómiát tanít (ez titokban közgazdaságtant jelent, ha valakinek esetleg halvány lila gőze sem lenne e szó jelentéséről). Ez az ember tök jó arc, mert előadás közben ötletszerűen néha beszúr egy-két viccet, anekdotát, ilyesmit a mondandójába. Most szombaton a következő történetet vezette elő: angol tudósok vizsgáltak egy hangyabolyt. Azt már régebben is tudták, hogy vannak ilyen felderítő hangyák, akik a bolytól akár száz méterre is eltávolodnak. Tudósaink megvizsgálták egy ilyen felderítő hangya útját, lásd a mellékelt képet. Láthatjuk, hogy a hangya cikkcakkban mászkál, ugye attól függően, hogy éppen mi ragadta meg a figyelmét. Az érdekes az volt, hogy a hangya a felderítés végeztével nyílegyenesen ment vissza a bolyba. A tudósok tréfás kedvükben voltak és úgy döntöttek megviccelik a hangyát. Ezért amikor a következő felderítő út végére ért, elrabolták és odébb tették mondjuk 15 cm-rel. A hangya elég tökös felderítő volt, ezért a vallatás során csak azt hajtogatta, hogy: "82-es földi felderítő ranger osztag, Gwaiugzeroth, őrmester, azonosítási számom 418526937." Így aztán a tudósok inkább csak megfigyelték mit csinál. Hát azt csinálta, amit a képen is látunk, hogy elindult ugyanúgy nyílegyenesen vissza. Amikor a bollyal egy vonalba ért, észlelte, hogy átbaszták a fejét, ezért korrigálta a pályáját és nyílegyenesen visszatért a bolyba. Na én itt azt mondtam, hogy whoa, ez gyerekek nagyon nem semmi ám!

Más. Kaptam emailt smelldania-tól. Egy részére itt a nyilvánosság előtt mondanék valamit. Tehát arról van szó, hogy user smelldania szerint Nóra nevű kolleganőm nem kicsit kihasznál engem. Igen, ez így van. Namost, miért hagyom ezt annyiban és miért hagyom, hogy kihasználjanak? Tekintsünk el attól az egyszerű magyarázattól, hogy: "biztos azért, mert szerelmes vagy" (ne zárjuk ki ezt a lehetőséget, csak tekintsünk el tőle). Ha ettől eltekintünk, akkor azt mondhatom, hogy: vannak olyan pillanatok, amikor "érzem az Erőben" :-), hogy abban a pillanatban valami kapocs van közöttünk. (Persze nem biztos, hogy ez tényleg így van, de én így érzem és akkor tulajdonképpen mindegy is, hogy valóban így van-e). Olyankor biztosan tudom, hogy (legalábbis abban az adott pillanatban mindenképpen) minden dolog, amit én bunkóságnak érzek tőle az hazugság és nem valós érzelmeket tükröz. Nekem ritkán okoz örömet az, ha valaki örül valaminek. Amikor ő örül valaminek, akkor előfordul, hogy én is örülök neki. Másolok neki egy cd-t és látom rajta, hogy őszintén örül neki. Ez nekem felér azzal, mintha valaki átnyújtana nekem egy ezerdollárosokkal tömött táskát. És ilyen esetekben nem számít, hogy mi volt a múltban. Az ilyen pillanatokért hagyom kihasználni magam.

posted by Revenimus | 07:14:14 |


péntek,szeptember 20,2002  

Nehezen bár, de túléltem a tegnapi napot. Kollega egy másik osztályról rávett, hogy próbáljam ki a durva másnaposságok nagyszerű gyógyszerét az unikum + sör kombinációt. Ez két olyan ital, amit utálok, az Unicumot csak-csak megiszom, ha muszáj, de életemben most először ittam meg egy teljes pohár sört. Az elmúlt 25 évemben eddig összesen egy korty sört ittam, ami után azt mondtam, hogy na ezt én soha nem iszom meg. Tegnapig sikerült tartani a fogadalmat... :-) Na ettől persze nem lettem sörkedvelő, a jövőben továbbra is tartózkodom a sörtől. Ez kivételes eset volt. Továbbá köszönetet mondok ezúton a Knorr nevű cégnek, akik zacskós levest gyártanak. Ezen tevékenységükkel kérjük még sokáig ne hagyjanak fel. Köszönjük.

posted by Revenimus | 14:42:24 |


csütörtök,szeptember 19,2002  

Szóval. Nem kicsit másnapos vagyok. Ez azért van, mert tegnap volt egy buli, amit a cég titkos levelezési listájának tagjai szerveztek. Szóval ilyen szekta ez, embereket áldozunk, ilyesmi. Vicc volt! Ez egy olyan lev lista, ahol a tagok az emailen kapott vicces videokat, vicceket, stb. megosztják egymással. A lista hivatalosan nem létezik és én is bármikor letagadom a létezését, habár én bármit bármikor képes vagyok letagadni. Szóval a buli tegnap kezdődött és máig tartott. A másnaposságom mértékét az ragadja meg legjobban, hogy én sosem szoktam másnaposan hányni. De ma eddig már háromszor imádkoztam a nagy fehér porcelán istennőhöz. És még hol van a nap vége! Viszont kurva jó kis buli volt, voltak cipőtisztító macskák, tábortűz, hússütés, viccelés, dumálás, szalonnasütés, ivászat és hajnali 2-kor a társaság felét, a végig maradó kemény magot Nóra nevű kolleganőm fuvarozta haza. Nem kicsit meglepődtem én, hogy végig maradt, annak ellenére, hogy a madarak azt csiripelték, hogy már este 10-kor le fog lépni. A cipőtisztító macska pedig olyan volt, hogy amikor megérkeztünk, mindenkit sorra járt és a fejével dörgölőzve tisztogatta a vendégek cipőit. Döbbenetes egy cica volt. Jaj és a legnagyobb pojén! A tábortűz mellett elmondták nekem, hogy a hátam mögött egyesek, hogy neveztek engem amikor még nem ismertek. Jellegzetes járásom alapján elneveztek engem Amplitudónak. Hát ez mekkora! :-) Na és így ez is elmúlt, illetve a másnaposságom még megvan.

posted by Revenimus | 12:27:48 |


szerda,szeptember 18,2002  

Nnnna. Egyszer úgy magyaráztam a blogot, hogy: "egyszerűen fogalmazva internetes naplók, ahol az emberek bekukucskálhatnak egymás életébe a blog-oldal "ablakán" keresztül..." Szerintem ez tök jó megfogalmazás, hát hiába, ilyen frappánsan nyomom én. A definícióhoz az ötletet az E.T. című film adta, ahol ugye a földönkívüli űrmanó azért kerül nem kicsit bajba, mert be akar kukucskálni az emberek házainak ablakán. Hiába ilyen kiváncsi természetű volt. Egyébként botanikusként volt nyilvántartva az űrhajó legénységi adatállományában. Igen, azt is meghackeltem, mielőtt elrepültek a Földről...

Mostanában azon gondolkodtam, hogy irracionálisan cselekszem-e. Ugyanis. Vizsgáljuk meg Nóra nevű kolleganőmmel kapcsolatos tevékenységemet. Például tekintsük a legutóbbi két agyfelbaszós esetet: nem kíván nekem boldog születésnapot és úgy jön mellettem a buszmegálló felé, mintha vadidegenek lennénk. Ámde! Úgy esett, hogy szüksége volt egy mp3 fájlra és úgy esett, hogy megkért rá, hogy szerezzem meg. Normál esetben ilyenkor el kéne küldenem a kilenc pokolba, vagy pedig azt kellett volna válaszolnom, mint amit Jörgenssen, a dán pályamunkás és szakképzett váltókezelő mondott, amikor a gyorsvonat levágta mindkét lábát tőből: "Hát a faszom nem kéne?" Ámdeviszontellenben én mégse ezt tettem, hanem persze, persze, letőttöm és voilá 45 perc múlva a kérdéses fájl landolt a gépemen. Mi több a szóbanforgó mp3 előadójának audio cd-jét is megveszem, azért, hogy lemásoljam neki. Minden elemzés szerint ez teljesen irracionális cselekvéssor. Szóval a kérdés: akkor mér teszem meg mégis? Elméletem szerint az a dolog amit én tettem ellene ér valamennyi mínusz pontot. És a mínusz pontokat törlik bizonyos dolgok. Például, ha ő bunkó velem az töröl bizonyos mennyiségű negatív pontot. És ha én vagyok hozzá rendes akkor az is töröl bizonyos mennyiségű negatív pontot. Továbbá minden elmúlt nap folyamatosan töröl egy kevés pontot. És így. Ezért lehet, hogy nem mutatkoztam be neki Jörgenssen-ként...

posted by Revenimus | 07:04:35 |


hétfő,szeptember 16,2002  

Minority Report. Nahát ez mekkora film! Mindenki nézze meg szemmel jól. Steven Spielberg ismét nagyot alkotott, dehát ez asszem nem is nagy meglepetés. Ellenben az nagy meglepetés volt, hogy lakótársammal hazafelé menet az Erzsébet utca mögötti garázs sornál megláttam egy Audi A6-ost az egyik garázs előtt. A garázs ajtaja zárva volt és sehol senki nem látszott az utcán. A kocsi csomagtartójában pedig ott volt egy kulcs-csomó. Feltételezhetően slusszkulcs, stb. Ezt az észlelésemet jeleztem is szobatársamnak és ott így megálltunk és tanakodni kezdtünk, hogy mitévők legyünk. Felmerült, hogy esetleg a kulcsot el kéne vinni a közeli rendőrségre, de én közöltem, hogy olyan isten nincs, hogy én odáig visszagyalogoljak, tehát ez kizárt dolog. Ígyhát szemléltük ott egy darabig a kocsit találgattuk, lehet, hogy kandikamera, vagy esetleg a pszichopata tulajdonosa ott les ránk a szomszéd ház tetejéről egy mesterlövészpuskával vagy ilyesmi. Aztán én azt mondtam, hogy nem érdekel, húzzunk el, nem láttunk semmit és kész. Akinek Audi A6-osa van az ad 1, ne hagyja benne a kulcsot a csomagtartóban, ad 2, akinek egy ilyen kocsira van pénze az tud venni másikat is, ha megfújják. Tehát egye meg amit főzött és különben is álmos vagyok. Szobatársamban azonban felbuzgott a tettvágy, a segítőkészség és úgy döntött, hogy ő bizony megzavarja a közeli lépcsőházban éppen szájon át egymást lélegeztető tizenéves hölgyet és urat. Oda is ment és megkérdezte tőlük, vajon nem kell-e nekik egy Audi A6-os. Ezen röhögtem, ők viszont enyhén buta arckifejezéssel néztek rá. Vázolta nekik a helyzetet mire ők közölték, hogy a kocsi talán a szomszédé lehet. Állampolgári kötelességünket ily módon letudva, az ügyet további felhasználásra átadtuk nekik, majd távoztunk a helyről. Így nem lett Audi A6-osom.

Hatalmamban áll, hogy valakinek tönkretegyem valaki mással a jó kapcsolatát. Mindössze néhány dolgot kellene leírnom egy emailben és puff, az illető személynek valaki másról kialakított rózsaszín képe úgy foszlana szét, mint mittudomén hülyegyerek az atomvillanásban. Miért nem teszem meg mégsem? Hmm? Ez itt a kérdés ugye, és talán az rá a válasz, hogy nem gyűlölöm az illetőt. Ahhoz, hogy egy ilyen aljas dolgot valaki elkövessen valaki más ellen, ahhoz nem kicsit utálnia kell a célpontot ugye. Meg aztán tulajdonképpen nem nyernék vele talán semmit. Szóval nem teszem meg. Talán nincs is jogom hozzá, hogy valakinek úgy belekavarjak az életébe, hogy boldogtalanná tegyem. Vagyis jogom az van hozzá, csak éppen ha valaki a másiknak árt, azzal magának is árt. Viszont csak egy hülye akarhat magának ártani, nem? Öööö, na valami ilyesmi.

posted by Revenimus | 07:34:39 |


csütörtök,szeptember 12,2002  

Holnap egyszerűen nem jövök dolgozni. Ami azért van, mert előadásokat fogok hallgatni a főiskolán, amely országunk fővárosában van. Közérdekűleg figyelmeztetek mindenkit, hogy ma van a Minority Report székesfehérvári premierje, ha nem kapok jegyet rá, azt onnan lehet majd látni, hogy elpukkantok egy kisebb taktikai atombombát az Alba Plazaban. Majd figyeljétek az esti híradót a közszolgálati TV-ben. Ha nem adnak ilyesmiről hírt, akkor az azt jelenti, hogy sikerült jegyet vennem.

És meg még az is, hogy próbáltam venni a tevémnek 3 darab datolyát. Mobilról hívtam a megadott számot és: "a hívott szám adminisztratív okok miatt nem kapcsolható". Ilyet még nem hallottam. Mi lehet az az adminisztratív ok, ami miatt nem hívhatom a számot mobilról? 81-es körzet egyébként. Ha valaki tudja a választ az bökjön a kommentre és kommentálja bele jól, mert én érzem, hogy erre igazán kiváncsi vagyok.

A blog ezzel a bejegyzéssel hétfőig elmúlik.

posted by Revenimus | 14:30:19 |
 

Hallani olyan hangokat néha, hogy az Internet elidegenít, elrontja a kapcsolatteremtési képességünket, passzívvá tesz, és így tovább és, hogy ez milyen rossz. Én viszont azt gondolom, hogy az Internet merészebbé teszi az emberek közti kommunikációt. Például minden valamirevaló netizen (a net állampolgára, tréfás szójáték az angol citizen - állampolgár szóból) észlelte már talán, hogy például egy chat közben sokkal közvetlenebb. Olyan dolgokról is mer beszélni, olyan dolgokat is ki mer mondani, amiket pedig személyesen talán sohasem merne elmondani valakinek, vagy nem merné felvetni a témát. Vajon miért van ez így? Jöhetünk itt azzal, hogy mert névtelen a kommunikáció. Lófaszt! Szűkebb környezetemben, a saját irodámban tapasztalom, hogy egy emailben vagy egy icq chat során sokkal merészebbek vagyunk, pedig egy irodán belül aztán igazán nem lehet egy felvett login-név mögé bújni, ugye? Akkor hol keressük a jelenség magyarázatát vajon? Hmmm?

posted by Revenimus | 07:44:45 |


szerda,szeptember 11,2002  

Újfajta linkelési stílust honosítottam meg. Cselesen nem oda vezet a link, mint amit a linkelt szövegrész úgymond implikálna. Így lehetett, hogy tegnap a daily readzben zsosz linkje fisher blogjára mutatott. Ezúton gratulálok magamnak ezért. Szép volt. :-)

Ma reggel szembejött velem egy kóbor kutya és a buszmegálló felé menet úgy döntött, hogy velem jön. Csúnya szőre volt a kutyusnak, ilyen narancssárga csomókban állt rajta néhány helyen a szőr. Az emberek fanyalogva néztek a kutyára, de én telepatikus úton (elvégre Jedi lovag vagyok, vagy mi) közöltem vele, hogy jöjjön csak velem nyugodtan. Erre még közelebb húzódott hozzám, egyszer még a sarkamra is lépett. Az úttesten nem mert átjönni velem, ezért aztán két másik embert kezdett követni. Azt hiszem tartozni akart valakihez...

posted by Revenimus | 06:59:15 |


kedd,szeptember 10,2002  

Zuhog az eső emberek. Kurva sötét van az irodában, mert baszok felkapcsolni a villanyt. Ezerrel világít a szemembe a monitor. Winamp végtelenített playlist:

1. Ágnes Vanilla - Valaki más 4:02

2. Groovehouse - Vándor 3:52

3. Ágnes Vanilla - Most jó 3:39

A telefonok süketek, valami villám vágott bele megint a központba, vagy mi. Nem dolgozok most már semmit. Teljesen jó feeling ez.

posted by Revenimus | 16:46:21 |
 

Ezt kötelező letölteni és megnézni. :-) Mert vicces. Remélem nem basztam el a linket.

Döbbenetesen ügyes internet keresési skilljeimnek köszönhetően néhány plusz pontot gyűjtöttem be ma Nóra nevű kolleganőmnél. Hiába, én vagyok a szellem a gépben, mit gépben az egész interneten. Előttem nincs mp3 amit én ne kutatnék fel és ne tudnék letölteni. Egyszóval isten vagyok, hát így egyszerűen nah.

posted by Revenimus | 11:02:30 |


hétfő,szeptember 09,2002  

Mostanában csak úgy elvagyok a munkahelyemen. Szóval így vagyok és annyira keveset dolgozom, hogy az már művészet. Pedig elég sok dolgom lenne, de valahogy leszarom. Énnemtom mi van, ez valami ősz eleji fáradtság lehet. Vagy ilyesmi. Kábé olyasmi szinten nyomom mint az Irodai Patkányok című filmben látható lógós emberek. Nemtom meddig úszom ezt meg, mi több már az is furcsa, hogy eddig megúsztam mindenféle lebaszás nélkül. Erősítettem azért a pozícióimat, bevittem egy kislemezt a főnöknek, amin ott figyelt egy Windows XP keygen programocska, ami ahhoz kell, hogy a nyomorult SP1 felmenjen egy gépre. Köszönet a keygenért Mr.A blogjának.

posted by Revenimus | 14:25:53 |
 

Ja és a Bazzeg talin még ez is volt.

Link a világ legjobb html szerkesztő szoftveréhez. :-))

posted by Revenimus | 12:10:19 |
 

Nyah, ez a hétvége is elmúlott. Mondom, hogy volt. Péntek este bazzertali. Erről talán ennyi elég is lenne, hiszen ebből már mindenki tudhatja, hogy kurva jó volt, de azért azok kedvéért akik nem tudhatják: a bazzer tali úgy zajlik, hogy leül körülbelül 13-15 ember egy nagy asztal köré a Haxen Királyi Sörözőben, hülyeségeket beszélnek, vedelnek, csülköt esznek, papírvirágot hajtogatnak, egymás lelkét ápolják, otthagynak kábé 55 ezer forintot a fogyasztás ellenértékeként and they are generally having a fuckin' good time 2gether. Bővebben: a bazzeg talira egy darab kulcs-csomóval és egy pénztárcával érkeztem. Vilmoskörtét ittam és erdélyi 67,5 százalékos szilvapálinkát. Ez nagyon jó anyag, bátran ajánlom mindenkinek. A csülök, amit ettem meglehetősen zsíros volt ugye, így aztán az elfogyasztott alkoholmennyiség (számításaim szerint kábé 5 feles) lófaszt nem tudott kezdeni velem, magyarul egyáltalán nem hatott. 10:30-kor úgy döntöttem ideje lelépnem, hiszen szombaton volt a főiskolán az első előadás-nap amin azért illik megjelenni. Azonban a többiek erősen győzködtek, hogy hülye ötlet részemről hazamenni, mert szinte azonnal jöhetek is vissza, ha reggel fél nyolcra vissza akarok érni. Mivel user DRT felajánlotta szerény hajlékát, ahol csövezhetek az éjszaka, ezért udvarias vonakodás után végül persze viharsebesen ültem vissza a helyemre. Nem is bántam meg én, hogy ott maradtam, mert tényleg jó arcok ezek a bazzegelők. Komolyan mondom. A szétszéledés után a kemény mag bátran továbbállt egy kisebb szórakoztatóipari kultúrális létesítménybe, de már kifulladt a csapat így aztán nemsokára távoztam user DRT lakására. Ahol mellesleg a bazdmegezés topic nyilvánvalóan legjobb nője is képviseltette magát, ami látványnak nem utolsó dolog... :-)) De, hogy szavamat ne felejtsem, miután az alvási lehetőségekről tájékoztatást kaptam, kimentünk a konyhába user DRT-vel és Unicumot döntöttünk magunkba. Marhára utálom az Unicumot, de nem baj, ennyi belefér. Aztán elkezdtünk dumálni a pszichológiáról. A topic legjobb nője, user myofibrillum vesztére kijött a konyhába és természetesen nem úszta meg, hogy belevonjuk a beszélgetésbe, hiszen ő pszichológus. Kurva jó nagy vita kikerekedett ebből, pontosabban ők ketten vitatkoztak, én pedig igyekeztem a kedélyeket csillapítani és moderátori szerepet vállalni. Végül user myonak elege lett és elment aludni. Mi ketten folytattuk a beszélgetést, melynek lényege a pszichológia és a vallások közti párhuzam keresése volt. Ez aztán tényleg kurva jó téma... Sikerült is reggel 7-ig elhúzni a dumát, amikor is én távoztam a helyről a főiskolára. Körülbelül úgy néztem ki mint egy mosott szar. Bevonultam a user DRT-től kapott 5 darab A4-es papírral és egy tollal az előadásra. Becsülettel bírtam a dolgot, jegyzeteltem kilenc oldalt, de az utolsó 10 percben szépen elaludtam. Ez a gáz gyerekek! Mert amikor az előadás végén, 11-kor felébredtem az előadó pont felém nézve magyarázott és bizonyosan látta, hogy én tkp. alszom, mint egy kis kacsa. Remélem nem jegyzi meg a pofázmányomat, mert akkor esetleg bajban leszek a vizsgán... 15:00-kor kezdődött volna a második előadás és én elhatároztam, hogy ott is leszek. Kimentem az Örs vezér térre az Árkádba és ott kajáltam, aztán kábé fél kettőkor sikerült meggyőznöm magam, hogy tulajdonképpen majd legközelebb elkérem valakitől a jegyzetét és máris a haladtam a Déli pu. felé. Fél négyre már itthon is voltam. Amikor levettem a cipőmet, ideggáz töltötte be a szobát, ám megúsztam élve a dolgot. Fürdés aztán 8 órakor már aludtam is. Így lett vége a szombati napnak.

És a Bazzeg tali még azért is értékes volt, mert kiderült, hogy az a lány, aki felfújható Coca-Cola fotelt adott nekem, olvassa eztet a blogot, mi több, szorít azért, hogy valahogyan zöldágra vergődjek Nóra nevű kolleganőmmel. Hát ez teljesen meglepett. Mindjárt írok is neki egy emailet. Ezt meg befejezem, mert kurva hosszú bejegyzés lett, ha valaki idáig képes volt elolvasni, annak külön gratulálok.

posted by Revenimus | 07:03:18 |


péntek,szeptember 06,2002  

Ma tartjuk a Bazdmegezés topic 6. országos találkozóját. E jeles eseményen természetesen jómagam is képviselem saját magamat. Úgy is mondhatnók, hogy ez lesz a mai nap csúcspontja tulajdonképpen.

Az index.hu online interjú mai vendége pedig Vitai Attila volt, aki a Vodafone vezérigazgatója. A Bazzeg Rádió nem kímélte őt és megkérdeztük tőle, hogy elég bátor lenne-e egy bungee jumpinghoz. Bizonyítandó, hogy a Bazzeg Rádió olyan médiaelem, amit komolyan kell venni, a kérdés és a válasz bekerült az index.hu összefoglalójába is.

Továbbá főnököm tájékoztatott róla, hogy valamit mégiscsak rosszul mondtam a vezérigazgatónak a múltkor. Istenem, van ilyen... Egy ismert magyar rajzfilmből vett idézettel tudnék erre reflektálni: "Hát azt nem mondták, hogy nem a foga fáj! Hát azt nem mondták, HOGY NEM A FOGA FÁJ!" (originally appeared in Lúdas Matyi)

Minden kedves és kedvetlen olvasónak ezúton kívánok kellemes illetve kellemetlen hétvégét (kinek milyen kell ugye, lehet választani).

posted by Revenimus | 13:23:20 |


csütörtök,szeptember 05,2002  

Ma. Szarul indult a napom. Valamiér'. Nemtommér. Vannak ilyen napok amikor egyszerűen fel akarom robbantani a világot. Az a lényeg, hogy atombomba közelébe ne engedjetek. Akkor nagyobb baj nem lesz talán. Napi program: Kárörvendtem itt az irodában, mert kétszer is lebaszták egy kollegámat, megpróbáltam rendezni egy tegnapi ügyemet Nóra nevű kolleganőmmel, de ő úgy gondolta, hogy talán mégse kéne. All right. Let it be so. Viszont legalább a megérzésem nem csalt és valós volt a zavar amit éreztem az Erőben. Tegnap ugyanis azt játszottuk, hogy véletlenül ugyanazzal a busszal mentünk haza, és a buszmegálló felé menet nem szóltunk egymáshoz egy büdös szót sem. Döbbenetes mértékű zavar volt az Erőben. Biztos, hogy ő is kényelmetlenül érezte magát, de ezt nem vallaná be, még egy birodalmi vallatódroidnak sem, én azt hiszem. Én viszont kinevezem magam asszem Jedi lovagnak. Csak úgy. Mérne. Wotan blogjában olvastam valami ezermester ember honlapjáról, majd vele csináltatok magamnak lézerkardot. Mutatom az oldal linkjét: itt van az oldal linkje e. Biztos tud fénykardot is hegeszteni. Na megyek, mert most úgy látom egy picit elállt a jégeső így esélyem van hazaérni, mielőtt újra elkezd nyomulni...

posted by Revenimus | 16:30:47 |


szerda,szeptember 04,2002  

Valamikor régebben olvastam valamelyik blogon, hogy blogokat csak bloggerek olvasnak. Tehát, lehet mondani, hogy a bloggerek "szakmája" belterjes kissé (asszem ez erre a jó szó, de lehet, hogy nem). Arra gondolok tehát, hogy ne legyen félreértés, hogy tkp. csak egymásnak írogatunk és egymás blogját olvassuk és ez milyen jó. Ezidáig én is hittel vallottam ezen nézetet, ámde, ámde (!) tapasztalnom kellett, hogy ez a nézet megdőlt. Ugyanis fisher99 blogjára véletlenül elkeveredett Jáksó László, aki rossz néven vette, hogy a blogban a kedvesét "picsa"-ként aposztrofálták. Nézzétek meg az említett blogot, ott van a levélváltás is. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy: na és akkor mi van? Én például minden jó nőt ribancnak nevezek. Nem sértésként persze, it's just business, ya know, not personal, bazzeg. Viszont milyen jó már, hogy hírességek is olvasnak blogot. Lehet, hogy véletlenül, de akkor is. Ez viszont úgymond implikálja, hogy akkor sima egyszerű mezei emberek is olvasnak blogokat valszeg, méghozzá talán nem is kicsi számban.

Mellesleg meg még az jutott eszembe, hogy sok blogger azt mondja, hogy "magamnak írom a blogomat, leszarom a látogatottságot, a blog nem az a műfaj", közben pedig ott figyel a statcenter számláló az oldalon. Mér kell becsapni saját magunkat is, he? Hö? Ez mondjuk általánosítás, mert konkrét példát egyrészt lusta vagyok keresni, másrészt meg biztos megbántanám vele az illető bloggert, ezt pediglen nem akarom.

Továbbá az Intersparban tegnap vettem egy szénsavmentes kólát. Pofám leszakadt. A szállításnál gondolom fényt kapott a kupak és egyszerűen kiengedte az üvegből a finom szénsavat. A kurva anyját a palackozóknak és/vagy a szállítási vállalatnak.

posted by Revenimus | 11:59:24 |


kedd,szeptember 03,2002  

Bah! Beleköpnek a levesembe folyton. Mindig ez van. Elhatároztam, hogy mindenfajta kommunikációt megszakítok Nóra nevű kolleganőmmel, kivéve a munkaügyben folytatott társalgást. Természetesen beleköpött a levesembe. Mert figyeljétek csak: a céges belső - vicces emailek, képek, stb. terjesztésére létrehozott - levelezési listára írt egy rövid "értekezést" az évszakokról. Ezt elolvasván még egy Grinch szíve is meglágyulna, hát még az enyém. Úgyhogy ennek a tervnek lőttek, pedig olyan szépen alakult. Például tegnap és ma délelőtt sikerült is tartanom magam az elhatározásomhoz, aztán persze rábasztam, mikor ezt a kis évszakos dolgot elolvastam. Nem kaptam engedélyt a szöveg publikálására, ezért nem is tehetem meg, hogy a tudta nélkül mégis iderakom a blogba. Ámdeviszontellenben lehet, hogy neki is blogot kéne írnia.

Jah, a fent említett, Grinch című film szerintem jó és vicces, ezért nézzétek meg ti is, ha módotok van rá. Ha nincs rá módotok, akkor is. :-)

Kábé egy órával ezelőtt lehívattak a vezérigazgatóhoz. Megkínált az ananászával, elcsevegtünk egy picit, aztán visszajöttem ide az irodába. Mivel még mindig itt dolgozom, valami azt súgja, hogy nagy hülyeségeket csak nem mondtam...

posted by Revenimus | 15:39:58 |


hétfő,szeptember 02,2002  

Ma a winamp lejátszási listám leggyakoribb vendége a Victory Celebration című zenemű. Ez pedig nem más mint a Jedi Visszatér című film záró jelenetének zenéje, amikor az ewokok falujában egy győzelmi ünnepet (victory celebration) rendeznek. Ez van végtelenítve a Winampomban, mi több most is azt hallgatom, szerintem még alvás közben is ezt fogom fütyülni. Hallgassátok ti is mer' ez jó.

Kiteszem a daily readzbe myreille blogját is, mert unom, hogy állandóan be kell gépelnem a címét. Ő arról ismeretes, hogy végtelenül sikít a blogjában. A nagypapájának pedig ezúton kívánok Boldog Születésnapot, mert biztosan nagyon jó arc lehet Ő.

posted by Revenimus | 15:24:46 |
 

Ez fogadott ma a Hotmail főoldalán:

A New Look for Hotmail!

To improve the Hotmail sign-in experience, we have updated this page with a new design.

Ez kellett gyerekek. Valóban egy élmény bejelentkezni a hotmail oldalára, természetes, hogy kell hozzá egy új arculat. Mekkora ötlet a Microsofttól! Tapsoljuk meg őket... Ezt a szöveget bazdmeg: to improve the hotmail sign-in experience... Dzsízösz Krájszt.

posted by Revenimus | 14:51:19 |
 

Az úgy volt, hogy szombaton beiratkoztam a főiskolára. Ez elég jó élmény volt, mert a nemzetközi kapcsolatok szak első évfolyamának nagy része világjó nőkből tevődik össze. Az első díjat az előadóteremben előttem helyet foglaló Nagy Réka kapja, aki Debrecenből jött el hozzánk, hogy megmutassa gyögyörűen lebarnult hátát. Ha esetleg ez a hölgy olvassa a blogot és társas kapcsolatra vágyik, nyugodtan dobjon egy mailt nekem. Továbbá a beiratkozáson a tanulmányi osztály egyik fejese volt ott. Ő egy öregebb hölgy volt és kurva nagy arca volt. Azt mondta: "Első éves hallgató nem nyúl a Neptun rendszerhez, csak nézelődik". Amire én magamban úgy válaszoltam, hogy: "Hülye ribanc, a Neptun rendszereteknek még az anyját is széjjelhackelem, hát mit képzelsz te magadról, mi?" Természetesen fennhangon nem mondtam semmit, inkább a fent említett világjó nő lebarnult hátát vizsgálgattam. :-)

Szopom a faszt, mert már megint helyettesítenem kell az egyik kollegámat, akinek úgy látszik annyi szabadsága van, mint égen a csillag, mert a múlt héten sem volt 4 napig és ezen a héten is kivett 4 napot. Faszom, ez testvérek között is minimum 8 nap. Pofám leszakad.

Reggel meg vettem egy kólát, aminek furcsa üvegje volt. Nem normális kólás üveg, hanem ilyen elbaszott alakú. Aztán tapasztaltam, hogy van rajta egy felirat: Bonaqua. Huh, ez a nem semmi gyerekek. Asszem másnapos lehetett a csóka a gyárban, aki töltötte az üveget. Habár ez elvileg automatizált vagy mi. Goooomba. X-aktás ügy. Pont. Függöny.

posted by Revenimus | 14:23:11 |
Archives
Daily Readz
TOP 3 MUZICZ
Linkz
Powered by