Blog of Revenimus - "Bármi megeshet, még a csiga is eleshet."


blog (főnév) A web-log rövidített alakja. A blog egy olyan weboldal, amely valakinek a publikusan hozzáférhető személyes naplójaként szolgál. Általában naponta frissítik. A blogok gyakran tükrözik írójuk személyiségét. (webopedia.com)


péntek,június 28,2002  

Most kaptam a főnökömtől egy nagy marék munkát, de ezt még azéris beírom.

Tehát. Ma tapasztaltam (ismét), hogy a tegnap a Dévényi bácsi által olyan elismerő szavakkal illetett netező közösség azért meglepően egységes abban, hogy nagy többségük egymást lehetőség szerint igyekszik segíteni adott esetben. Ez történt velem most is, ugyanis user PálKata atomkirálysirály blogját olvasván találtam benne egy megjegyzést miszerint neki van egy családfa tervező programja. Erre nekem azért van szükségem, hogy továbbpasszolhassam Nóra nevű kolleganőmnek, aki már 44215 perce a feketelistáján tart. És ezzel a programmal esetleg jó pontokat szerezhetek mer' ő pont családfát akar készíteni. És tényleg user PálKata (in association with user Padre) elküldte nekem a program letöltésének helyét. A segítségért ezúton mondunk nekik köszönetet, mégpedig így:
THANX!!!!!!!!

posted by Revenimus | 13:55:15 |
 

Nahát, most olvasom a ...neuroLOGia... blogban linkelt, a blogokról szóló szemináriumi dolgozatot, amelyben a következő részlet ragadott meg:

Egy másik lehetőség a blogok széles körben történő elterjedésére, nézetem szerint, hogy az offline világban ténykedő kommunikátorok (újságíró/zenész/színész/stb) indítsanak online blogot. Gondoljunk bele, hányan lennének kíváncsiak Friderikusz Sándor, Verebes István, vagy Lilu blogjára?

És tényleg ez szerintem is nagy ötlet. Mondjuk kiváncsi lennék melyik úgymond "híresség" lenne vevő erre, de szerintem az nem ártana, ha mondjuk ezt az ötletet úgy említés szintjén felvetnénk nekik. Én személy szerint azt hiszem írok is jól például a Republic együttesnek, - mert nekem egyébként ők a kedvenceim - és megkérdezem tőlük, hogy vajon mit szólnának egy ilyenhez.

posted by Revenimus | 10:17:29 |
 

Egész nagy lett a felhördülés a Dévényi beszólása után a netezők körében. Teljesen jogos a felháborodás persze, hiszen valóban elég súlyos mondás volt. Az index.hu egyik fórumában megalapították a Drótmajom díjat. Részlet az "alapító okiratból": Drótmajom-díjat kaphat az a közszereplő, vagy más ismert ember, aki az internetezők közösségét sértegeti.

Tágabb értelemben Drótmajom-díjra jelölhető esetleg minden olyan közszereplő, aki úgy általában az internettel és az információs társadalommal kapcsolatban valami méretes bunkóságot vagy feltűnően nagy hülyeséget ereszt el.

user Micuember nevéhez köthető a díjalapítás egyébként.

posted by Revenimus | 09:56:19 |


csütörtök,június 27,2002  

Nah, a mai napon például kiderült, hogy Dévényi Tibor bácsi szerint a

netezők, sunyi, simlis alakok. Hát ez egy érdekes vélemény, bizony azt kell, hogy mondjam.

Egyébként meg nem történt velem semmi, amit itt emlegetni akarnék. Az elmúlt 24 óra elég csendesen folydogált medrében, így is mondhatnám, ha patetikus akarnék lenni. Or somesuch.

posted by Revenimus | 14:07:01 |


szerda,június 26,2002  

Ez az oldal nem más mint a fantasztikus Sobriety Calculator (szabad fordításban Pénisz Hossz Kalkulátor, de ne higyjetek nekem, mert néha csalok...). Itt lehet például kiszámolni, hogy jelen pillanatig bezárólag már 41360 perce vagyok Nóra nevű kolleganőm feketelistáján.

Híre megy az állatok között, hogy a medvének feketelistája van. A nyuszika ezért megkérdezi tőle:

- Te medve én rajta vagyok a feketelistádon?

- Igen.

- És kihúznál?

- Persze.

Rövidítve van ez a vicc, valami azt súgja, és biztos mindenki ismeri, nekem meg csak úgy eszembe jutott. Ennyi.

posted by Revenimus | 14:19:29 |
 

A fantasztikus kiborgizátorba mindenki beleírhatja a nevét, nickjét, akármilyét és kijön, hogy a név valójában milyen kiborgot takar. Például én egy Robotic Electronic Violence and Exploration Neohuman / Intelligent Machine Used for Sabotage vagyok. Ez a nem mindegy!

posted by Revenimus | 07:44:48 |
 

Az történt, hogy elveszett Monique Cuvet vemhes macskája. Az említett hölgy egyébként pornószínésznő, ha valaki nem tudná és nekem speciel nagyon nem tetszik, mert kurva nagyok a mellei. (Lásd ezzel kapcsolatos véleményemről egy régebbi postomat az archívumban, failing that, I propose olvasd rendszeresebben ezt a blogot.) Na és azóta az illető hölgy nyugtatókon él és bármit, and I say again bármit megtesz, hogy visszakapja kedvencét. Szóval azt hiszem én megtaláltam a macsekot, de sajnos, sajnos, már megellett sajnos, mert három kismacskát is láttam a közelében ehe-ehe. Ez úgy volt, hogy mentem hazafelé és az 1-es porta (Porta Building nr. 1) mellett vitt el az utam és a kerítésen belül láttam békésen heverészni a macsekokat. És mivel én szeretem a macskákat rögtön közelebb is mentem és megsasoltam őket. Tuti, hogy az anyamacska az a Monique Cuvet macskája volt, de azért sem viszem vissza neki. Ha indokolni kell, akkor azért mert nagyok a mellei. (Nem a macskának, hanem a ribancnak.)

posted by Revenimus | 07:40:49 |


kedd,június 25,2002  

Hmmm, seems like I'm a bit disoriented today or somesuch. So it happened that telefonált egy ember egy tagvállalattól és mondtam neki, hogy még nem beszéltem meg a felmerült problémát a főnökömmel. Amire ő nagy bután rákérdezett, hogy miről is van szó. Aztán kapcsoltam, hogy a fejemben forgó dolog teljesen más céggel volt kapcsolatos. Úgyhogy mondtam neki, hogy bocs. Teljesen hülye helyzet volt... Áááááá, égés!

posted by Revenimus | 15:11:01 |
 

And so it came to pass, that I have returned from my fuckin' vacation. Az történt velem például, hogy ma reggel befejeztem Friderikusz Sándor könyvének olvasását. Ennek a könyvnek az a címe, hogy: "Az én mozim". Na és az van, hogy a könyvvel teljesen (hajszálra) megegyező című televíziós riportműsor-sorozat egyes adásainak átirata (transcript) olvasható ebben a bizonyos könyvben. Egyszerűen arról van szó, hogy érdekes emberekkel beszélgetett ebben a műsorban, na. De ezeknek az embereknek a története olyan érdekes, hogy kész. Egyes történeteket olvasva azt gondoltam, hogy kurva szerencsés ember vagyok és tkp. az én életem problémái valójában kurvára semmiségek azokhoz a dolgokhoz képest amik mondjuk az interjúk alanyaival megtörténtek. Na és a könyv végére egyébként Friderikusz beszúrt egy fejezetet. Azzal a címmel, hogy "Anyám mozija". Azt kérte tőle ugyanis a kiadó, hogy írja le az önéletrajzát, vagy valami érdekeset a vele megtörtént dolgok közül. És mivel nem tudott igazán választani ilyen "érdekességet" a vele megtörtént számtalan dolog közül, ezért közreadta azt a naplót, amit az édesanyja halálát megelőzően vezetett. Döbbenetes gyerekek. Kész. Nekem mindig is szimpatikus volt a Friderikusz, annak ellenére, hogy asszem biztosan, úgymond kétséget kizáróan kiderült róla, hogy buzi. Mindegy, ezentúl nekem senki ne mondjon rosszat róla, mert szarni fogok az illető véleményére. Szerintem akárhogy is van, a Friderikusz jó dolgokat csinált és késsz. Pont.

Most az van jelenleg, hogy Nóra nevű kolleganőmmel pont csak ketten vagyunk az irodában. Tök hülye helyzet gyerekek úgy ülni itt, hogy tudom, hogy bármifajta kommunikációs próbálkozásom eleve kudarcra van ítélve. Viszont tök érdekes helyzet egyben. :-))

Mellesleg ma bejelentették, hogy valszeg jövő héten húzzak ki a lakásból amit a cég eddig díjmentesen biztosított számomra. És valszeg egy frankó munkásszállásra kell költöznöm. Gyönyörű. Fasza. Kurva mérges lettem, mert kizárt, hogy ezt nem tudták előre egy hónappal ezelőtt is. Nem, nekik egy héttel előtte kell szólni. Jóhogynem másnap szóltak, hogy jaj, tegnap ki kellett volna ám költöznöd bazzeg. A tököm kezd tele lenni ezzel a munkahellyel faszom, de nem panaszkodom, mert még mindig kurva jó helyen vagyok és örüljek, hogy 1általán van munkahelyem. Yeah, right. Fuckin' cool.

Továbbá a hétvégén még az történt, hogy szombat este a tesóm barátnőjének diplomaosztása alkalmából a családja egy ilyen nagy vacsorát rendezett, 25 meghívott vendéggel. Ami kiakasztott az az volt, hogy a tesóm barátnőjének nagyszülei kétségüket fejezték ki unokájuknak azzal kapcsolatban, hogy jól választott-e magának barátot, mert ugye a tesóm mindössze szakmunkás bizonyítvánnyal, míg a lány ugye immáron diplomával rendelkezik. Késsssssssssz. Ezen a korlátolt gondolkodásmódon úgy felhúztam magam. Felejtsük már el ezt is basszameg. Megítélünk egy embert annak alapján, hogy milyen papírja van????? Úristen! Nem is ismerik az öcsémet, azt sem tudják, hogy milyen *ember*, de a papírja alapján máris megbélyegzik. Szóval az ilyesmit el kellene már felejteni, azt kell, hogy mondjam, mert ez kurvára NEM HELYES. Nohát. Ez a véleményem nekem. Ezt most pedig elpostolom, mert már kurva hosszú lett.

posted by Revenimus | 11:45:57 |


csütörtök,június 20,2002  

Yessssssssss, ennyi volt mára a mai nap. Holnaptól egészen jövő hét keddig szabin leszek, úgyhogy ha esetleg valaki olvasgatja ezt, akkor az örvendezzen, mert keddig megszabadul a nyavajgásaimtól.

Nóra nevű munkatársnőm már 22 nap 20 óra és 15 perce nem beszél velem, ami pontosan 32.895 percet jelent eddig a pillanatig. Viszont ma problémája volt a gépével, amit nekem kellett megoldanom. Ezt jó jelnek tekintem. Viszont szóltam neki az ebédlős dologról ICQ-n keresztül és annyit sem mondott rá, hogy mukk. Ez rossz jel. Viszont megtudtam, hogy a névnapomra ő készített dobozt annak a két fél decis whiskey-nek amit kaptam (ezek ilyen kis whiskey-s üvegben vannak egyébként és elég jól néznek ki szerintem). Ez kurva jó jel, és azt jelenti, hogy nem mondom le a virágkötős projektet, amivel viszont én fogom a névnapján meglepni, ami baszott nagy durranás lesz és kurva kiváncsi leszek rá, hogy mit reagál. Viszont, viszont, ha nem beszél velem, akkor miért ő készítette a dobozt? He? He? Dögöljek meg, ha értem a nők gondolkodásmódját. Hát akit utálok, annak nem csinálok semmit, nem? Még a kisujjamat sem mozdítom miatta.

Na mindegy, basszus megyek inkább szabadságra.

posted by Revenimus | 17:13:31 |
 

Ismét meg kellett állapítanom, hogy az emberek képtelenek elfogadni, ha valaki az átlagostól, a megszokottól eltérően gondolkodik valamiről. Egyszerűen nem fér a fejükbe, hogy hogyan is létezhet olyan valaki, egy olyan mutáns aki veszi a bátorságot és nem pont úgy gondolkodik, ahogy az elvárható lenne. Például, hogy jövök én ahhoz, hogy egy kis női mellet szépnek találok. Durva mi? Gyerekek le kéne már szoknunk erről basszátok meg. Ha valami az átlagosan elfogadott összehasonlítási normák szerint például nem megfelelő, attól az még egy másik ember szemében lehet például szép. Szóval próbáljuk meg már egy kicsit respektálni azt, ha valaki nem pont úgy gondolkodik mint mi magunk, urambocsá' még az átlagtól is eltérő véleményt képvisel.

Mert ha ezt továbbra is folytatjuk, akkor majd a végén egy olyan embermassza lesz belőlünk, mint amit Orwell vizionált az 1984-ben. Na ott aztán mindenkinek ugyanúgy kellett gondolkodnia. De ugye nem akarjuk, hogy ez legyen? Ugye? Ha nem akarjuk, akkor üzenem mindenkinek, hogy fogadjuk már el a másik embert olyannak amilyen és ne próbáljuk folyton beállítani a sorba.

posted by Revenimus | 10:52:42 |


szerda,június 19,2002  

Ma közölték velem az ebédlőben, hogy pénteken lesznek utoljára nyitva, aztán július 9-ig se. Pofám leszakadt. Az rendben van, hogy szabira mennek a legnagyobb nyárban, na de bazdmeg HOL FOGOK ÉN AKKOR EBÉDELNI? He? Ezt mondja meg nekem valaki. Hát hihetetlen, hogy az egész kiszolgáló személyzet egyszerre megy szabira. Bár, bár, ha jól meggondolom, lehet, hogy valami más turpisság van a háttérben amiről én még nem tudok, de biztos lehet benne mindenki, hogy előbb-utóbb megtudom én az okát ennek a valamivel több mint két hét kihagyásnak.

Nóra nevű munkatársnőm már 21 nap 17 óra és 15 perce nem beszél velem, ami pontosan 31.275 percet jelent ezidáig. Viszont tegnap kért tőlem egy TESCO-s szatyrot. Ezt jó jelnek tekintem! :-) Bár, sajna én voltam az egyetlen személy, aki szóba jöhettem szatyor kölcsönadásilag, szóval lehet, hogy csak kényszerből történt így, de higyjük azt, hogy.

posted by Revenimus | 14:19:00 |
 

Gondolom én azért írok weblogot, mert unatkozom. Tulajdonképpen most is ez van. Úgy is mondhatnám munkaundorom van, pedig itt tornyosul egy marék dokument az asztalomon, amivel már kéne kezdeni valamit. Ehelyett más emberek weblogjait olvasom a Neten. Mekkora hülyeség. Vagy lehet, hogy nem. Azt kell, hogy mondjam, az átlagosnál nagyobb mennyiségű kiváncsiság szorult belém... Or somesuch.

Medgyessy Péterről kiderítették okosan, hogy ő márpedig ügynök volt és ezért monnyon le. Amivel meglepte gondolom a kis köcsög Fideszeseket az az volt, hogy ő meg is mondta, hogy OK, basszátok meg, ha kell lemondok. Magában pedig azt gondolta valszeg, hogy "menjen a Fidesz a faszomba" or somesuch. Az én személyes véleményem ebben a kérdésben az, hogy kurvára nem érdekel, hogy ügynök volt-e. Még ha ügynök is volt akkor is gimme a break. Legalább 20 éve történt az eset. Ki a faszt érdekel, hogy mit csinált húsz évvel ezelőtt? He? Engem biztosan nem. Tulajdonképpen általánosan is az a véleményem, hogy az emberek túl sokat nyavajognak a múlton. A nevében is benne van pedig: múlt, tehát már elmúlt, akkor meg mi a fenének nyavajgunk rajta? He? A jelennel foglalkozzunk basszus kulcs, nekem az a meglátásom. Medgyessy Pétert is ítéljük meg az alapján amit most csinál, ne az alapján, amit 20 évvel ezelőtt tett. És pont. Ez a véleményem nekem ezzel kapcsolatban.

posted by Revenimus | 14:03:34 |
 

Bár már több mint egy hete történt, azért most publikálom az alábbi esetet, nehogy eltűnjön a történelem süllyesztőjében...

Tehát történt, hogy szombaton (jún. 8) összevont bulit tartottunk. A játékosok (nem hiszem, hogy ismeritek oket, de nevesítem mindegyiket, hogy utalni tudjak a későbbiekben rájuk).. tehát a játékosok: Én; szobatársaim Lacás és Picy; Orsi (a Lacás barátnője); az Attis; az Andrew; a Safi (a Lacás régi szobatársa); a Szabó Kettő és a K. Robi. Fenti emberek közül mindenki elkötelezett Videotonos kivétel Orsi, Attis és Safi. Tehát így kilencen összegyűltünk Székesfehérvár tetején, az Öreghegy egyik nagyobb házában, ami mellesleg a Videoton Holding Rt. tulajdonában van. A buli apropója egyrészt a két jelen levo Róbert (én voltam az egyik) megünneplése névnapjuk okán, továbbá Lacás és Szabó Ketto közelgő születésnapjának megünneplése, valamint végül de nem utolsó sorban Lacás régi mobiltelefonjának összezúzása, néhány más, funkcióját már be nem töltő számítástechnikai eszköz apró darabokra zúzásával egybekötve.Nem részletezem az összes eseményt, csak az este fénypontját. Történt, hogy kalapács alá került volna egy darab billentyűzet és 31 darab (3 év alatt összegyűjtött) rossz floppy lemez. Már korábban kitaláltuk, hogy ezekkel a segédeszközökkel baseballozni (bézbóllozni) fogunk úgy, hogy minél távolabbra próbáljuk elütni a klaviatúrával a kislemezeket. Mikor erre a játékra került volna a sor, zseniális ötletem támadt. Felvetettem, hogy nem kéne teleszemetelni a kertet a kislemezekkel, hanem menjünk fel inkább a Milleniumi emlékműhöz és a baseball játékot ott ejtsük meg. Ezen az ötleten a többiek örvendeztek vala, hiszen valóban jó ötlet volt. Fel is vonultunk a Milleniumi emlékműhöz este fél tizenkettőkor. És elkezdődött a játék. Hát, elég bénák voltunk, mert legjobb esetben is maximum két méterre tudtuk elütni a kislemezeket, dehát mentségünkre legyen mondva, hogy azért elég nehéz egy billentyűzettel baseballozni. Aztán történt, hogy Szabó Kettő készülődött ütésre. Be is állt a klaviatúrával, feldobtuk a "labdát", ő meglendítette az "ütőt" és........ hááát, sajnos kicsúszott a kezéből. A billentyűzet elég nagy sebességgel szállni kezdett. Először gellert kapott rajtam (pontosabban szólva mellel levettem a klaviatúrát), aztán lendületéből nem sokat vesztve tovább szállt egyenesen a földön üldögélő Safi felé. Sajnos ő is úgy tűnik kapusnak készül, ugyanis a repülő billentyűzetet ő is levette, csak sajnos orral. Pontosabban orrnyereggel. Békésen elterült a földön az orrára szorított kézzel....

Szerencsére nem ájult el vagy ilyesmi, így a saját lábán jött le az Öreghegyről, ahol gyors intézkedésünket követően egy taxi beszállította a helyi kórház fül-orr-gégészeti osztályára. Szegény Safi orra diszlokált két oldali haránt-törést szenvedett. Hát igen, ez a történet, tanulság egyrészt, hogy mindig az ütő játékos mögött kell állni, továbbá baseballozni nem egy életbiztosítás. Ehe-ehe.

posted by Revenimus | 12:59:57 |
 

Tehát kiesett az olasz válogatott. Egyértelműen ellenük fújt a nyomorék ecuadori bíró, akinek ezért le kéne szedni a fejét és tizenegyest kéne rúgni vele. Tulajdonképpen nagyon felhúztam magam azon, hogy az olaszokkal az egész VB alatt nagy mértékben ki lett baszva. Pofám leszakad.

posted by Revenimus | 09:48:41 |
 

Határozottan úgy határoztam, hogy készítek ide a bal oldalra egy Daily Reads nevű részt. Teszem ezt azért, mert bár a legnagyobb jóindulattal is csak kezdő blogger-nek nevezhetem magam, de azért még egy ilyen kezdő blogban is meg kell említeni Magyarország legjobb blogger oldalait. Kezdésként máris belinkelem a miles blogot és a neuroLOGia blogot mert ezek atomkirályak szerény véleményem szerint.

posted by Revenimus | 09:36:46 |


kedd,június 18,2002  

Úgy határoztam, hogy virágkötészetet fogok tanulni a Neten. Ez most így elég erősen hangzik, bizonyára azt lehet erre gondolni, hogy ennek teljesen elment a maradék esze is. Ami igaz lehet. :-) De szerintem egy béküléshez teljesen jó alap egy saját kézzel gyártott száraz virágból készült, hogy úgy mondjam kompozíció. Azér' nem azér' mondom, de szerintem jól nyomom ezeket a szakszavakat... vagy mi.

posted by Revenimus | 10:50:02 |


hétfő,június 17,2002  

Ezt tapasztaltam én, a hétvégén. Szóval mentem az INTERSPAR felé szombaton és át kellett kelnem egy zebrán. Jó gyalogoshoz illően megálltam, hiszen jött egy nagyobb kocsi. Mondhatnám ilyen furgon, de ilyen menőbb változat (oké, oké sosem voltam jó az autómárkák terén). Tehát egy furgon, ami ilyen családi autó lehetett, vagy inkább egy kisbusz, mert több ablaka is volt és láthatóan ültek benne vagy tizen. Megállt ez a kisbusz tehát a zebra közepén (!), hogy a sofőr kinézzen jobbra balra, nem jön-e egy kocsi. Nem jött. Azalatt a rövid idő alatt azonban amíg a kocsi állt, az történt, hogy valaki letekerte a kisbusz egyik ablakát és potty, kiejtett rajta egy üres pudingos dobozt. Ezután a kisbusz bekanyarodott balra és elhúzott. Én meg csak álltam és néztem bután. Akkor és ott a Millenium sorozat egyik szezonjának alcíme jutott az eszembe: "Ezek vagyunk mi." Én sem vagyok különb. Ugyanis nem dobtam ki a szemetet egy közeli kukába, hanem csak simán elmentem mellette...

posted by Revenimus | 14:58:18 |


péntek,június 14,2002  

Valahol régen hallottam egy mondást: "Ha senkinek sem mondhatod el, mondd el mindenkinek." Ezért íródik ez a weblog, mert bár valószínűtlen, hogy bárki is olvassa, ettől még az egész Net számára elérhető. És én most itt teszek egy fogadalmat. Tanúm rá az egész kibertér.

Nóra, akárhogy is utálsz, akármennyire is gyűlölsz, én soha nem foglak utálni téged. Akármit is csinálsz.

posted by Revenimus | 17:05:12 |
 

Hmm, eltűntek az archivált postokra mutató linkjeim. Fixeltem az errort. Nagyon profi vagyok.

Tegnap a Sláger Rádióban volt egy hír arról, hogy valahol messze x országban egy diák az egész osztály és a tanárnő előtt lett öngyilkos. 12 késszúrással végzett magával. Hát most nekem ezzel az a bajom, hogy ha egy diák elkezdi döfködni magát egy késsel, hát milyen tanárnő az, aki meg sem próbálja elvenni tőle. Hát jó, nyilván fél attól, hogy megszúrja a tisztelt öngyilkos jelölt, dehát fogok egy pulóvert, rácsavarom a kezemre és ráugrom a diákra miközben segítségért üvöltözöm. És kész. Nem, ehelyett a tanárnő sokkot kapott és csak nézett. A gyerek meg ott halt meg az osztály előtt. Hihetetlen. Vagy az osztálytársak. Azok sem cselekedtek a hír szerint. Azt mondta rám a Nóra (így hívják azt a lányt, akiről az előbb beszéltem), hogy passzív vagyok. OK, elismerem, de ezt a hírt hallgatva azt kell, hogy mondjam, hogy az egész társadalom passzív, úgy néz ki. Jó, nyilván ez egy stresszhelyzet volt, de akkor is. Kizárt, hogy ha ott lettem volna, ne próbáltam volna megakadályozni. Lassan mellesleg az a véleményem, hogy a főiskolákon, egyetemeken a tanárokat fel kell készíteni ilyen extrém esetekre, mint például lövöldözés és öngyilkosság az osztályteremben. Stb. Mert ez a probléma úgy tűnik már nem csak az USA-ban van jelen.

posted by Revenimus | 07:52:27 |
 

Nah, akkor most folytassuk az weblog írását neki. Érdekes dolgok történtek velem az elmúlt héten itt az irodában. Azt képzeljétek el, hogy sikerült elrontanom egy jó munkahelyi kapcsolatot a bizalmatlanságom miatt. Namost mielőtt bárki is *arra* gondol, mindenkit megnyugtatok, hogy nem *olyan* jellegű kapcsolat volt, egyszerűen csak jól kijöttem ezzel a lánnyal és ennyi. Szóval értitek frankón el tudtunk dumálni, akár elég furcsa témákról is. Az irodában egymás között ICQ-n keresztül dumáltunk, gyakran nem múlt el tíz perc két üzenet között. Mindenesetre az volt, hogy kb. 2.5 hónapja jött egy új gyerek az osztályra. It happened, that he was also active on ICQ. Nem telt neki túl sok időbe, hogy felfedezzen minket az ICQ-n. Sajnos a dolog úgy alakult, hogy ő is elkezdett beszélgetni ezzel a lánnyal. Mondhatnók kissé féltékeny lettem és ezt nem is rejtettem véka alá. Úgy esett, hogy bizonyos jelekből arra következtettem, hogy engem beszélnek ki a hátam mögött, tkp. az orrom előtt. Ezen cseppet berágtam és az illető úriember gépét meghackeltem, konkrétan az ICQ history-ját. Sajna igazam volt. Ez a lány elmondta neki, hogy mi is a véleménye rólam. Hát nem volt éppen kellemes amiket mondott neki. Tkp. elmondta neki, hogy úgy érzi én ráakaszkodom és ez szinte elviselhetetlen. Továbbá én állandóan morcos leszek, ha ő valakivel kedves, vagy nem úgy szól hozzám, ahogy nekem tetszik. Basically she was right, however from certain signs, I thought she likes me. Hát ezek szerint nem egészen így volt. Sajna voltam olyan hülye, hogy elmondtam neki a számítógép hackelését. Azóta nem beszél velem és gyűlöl. Ennyi a történet.

Azt kell, hogy mondjam, hogy én ettől még nem gyűlöltem meg őt és szeretném, ha a dolgok rendbejönnének. Jelenleg azonban a sikeres békülés esélye mindössze 8.457.869 az 1-hez. :-)

Továbbá szerintem a gyűlölet soha nem vezethet jóra. Mindkét félnek csak szenvedést okoz és senki nem mondhatja meg, hogy ki szenved jobban? Az aki gyűlöl, vagy az akit gyűlölnek?

posted by Revenimus | 07:30:19 |
Archives
Daily Readz
TOP 3 MUZICZ
Linkz
Powered by