07.08.11
The One With The Crash Landing
Betettem a ruhákat a mosógépbe, elindítottam, aztán visszamentem a szobába azzal, hogy na akkor menjünk a Sparba. És nézem mondom mi a f… az ott a szék mellett a földön? Egy madár volt. Azt nemtom, hogy sikerült neki ezt a kényszerleszállást a bukóra nyitott ablakon keresztül végrehajtani, de tagadhatatlan tény volt, hogy ott volt a székem mellett a földön és így ilyen furán állt a szárnya. Egy pár pillanatra mind a ketten leblokkoltunk, én arra az időre amíg azonosítottam a szobába került ismeretlen életformát, ő pedig gondolom azért, mert nem elég, hogy szerencsétlen beesett az ablak 10 centis résén keresztül a szobámba és nyilván halálra volt ijedve, ezt még tetézte az is, hogy kiderült a szobának van egy ember lakója is. Először is fogtam és kinyitottam az ablakot teljesen, a madár pedig ezalatt fogta magát és elindult az asztal alá. Ott egy kicsit belegabalyodott a netkábelbe, a mindenféle tápkábelekbe illetve a kábelmodemet a routerrel és a számítógéppel összekötő UTP kábelekbe. De szerencsére sikerrel vette az akadályt és eljutott az ágy sarkáig, ahol megpihent. Mondtam neki, hogy ne féljen, nem fogom bántani, de valahogy meg kéne oldanunk ezt a helyzetet, mert itt csak úgy maradhat ha képtelen a repülésre és mondjuk ápolásra szorul, amíg meggyógyul a szárnya. A madár erre azzal válaszolt, hogy felkapaszkodott az ágy sarkára, ott meglapult és figyelt erősen, hogy most mi lesz. Szeeeeegény, tuti tök félhetett. Itt lóg a madár az ágy sarkán mutatom:

Az ágy sarkán lógva egyébként tök jól érezte magát a madár, mert onnan nem is akart elmenni, pedig én javasoltam neki, hogy másszon fel az ágyra és akkor onnan már majdnem ki tud repülni. De láthatólag ez az ötlet annyira nem tetszett neki, mert továbbra sem mozdult a helyéről. Én úgy láttam, hogy így mozgatja a csőrét, de furcsa módon nem jött ki semmi hang belőle. Gondoltam azt fogjuk csinálni, hogy fogok egy pulóvert mondjuk, azzal megfogom a madarat, odaviszem az ablakhoz és akkor meglátjuk, hogy ki tud-e repülni, vagy tényleg a szárnyával van-e a baj. Úgyhogy odamentem a szekrényhez megfelelő ruhadarabot találni ehhez a művelethez. Visszanéztem és a madár így az ágy sarka mögül a fejét kidugva kukucskált, hogy mit csinálok, tök aranyos volt. :-) Ahhoz, hogy hozzáférjek a madárhoz rendesen, el kellett húzni egy kicsit az íróasztalt. Mondtam is neki, hogy ne ijedjen meg, de ezt muszáj. Úgyhogy arrébbhúztam az asztalt. Ez arra késztette a madarat, hogy egyből felmászott az ágyra és ott megállt. Mutatom a madarat az ágyon:

Másodpercekkel a fényképezés után a madár megunta és hopp felrepült az ágyról, körberepülte a szobát, lekoccolta az ablakkal szembeni falat, korrigálta a repülési irányt, majd husssss kirepült az ablakon. Így vót, nem máshogy vót.