03.14.12
The One With The Near Miss
03.12.12
The One With The Shambhala Training 1
Most már ideje írni valamit a Shambhala tréningről, mert már két hete volt és tulajdonképpen a beszámolót csak copy-paste-elni kell, mert hiszen hát már megírtam. És így megint lesz valami új is a blogon. A Shambhala tréningről ilyen egyszerű módon szereztem tudomást: a Nóra ki akarta rakni a Facebookra a Zeitgeist elején hallható Csögyam Trungpa előadás részletet -> ehhez keresni akart a neten egy képet Csögyam Trungpáról -> Csögyam Trungpa képe helyett Pongrácz Mátyás képét dobta ki a Google, meg mellé azt, hogy Shambhala -> innen eljutott erre az oldalra és a linket átküldte nekem -> elolvastam és mondom óóó, ez tök jó lehet, kár, hogy múlt év októberben volt -> gondoltam nézzük már meg a guglival, hogy esetleg lesz-e ebben az évben is -> és a gugli mondta, hogy igen, lesz … február 24 – 26 között. Amikor mindezek történtek február 16.-a volt, szóval egyből elhatároztuk, hogy ez nem lehet véletlen, erre el kell menni. Na és innentől copy – paste a beszámoló, amit már korábban megírtam.
Hátt a meditéjsönről annyit tudok elmondani teccikérteni :-) hogy jó vót. Az ember – Pongrácz Mátyás – Franciaországban él, de egész faszán beszélt magyarul, néha vicces volt :-) de azért simán érteni lehetett mindent. Csögyam Trungpa tanítványa egyébként. Trungpa egy igen magas rangú tibeti láma volt és amikor azt mondom, hogy magas rangú, az azt jelenti, hogy a titulusa az volt, hogy tulku. Például a dalai láma is egy tulku, tehát egy olyan láma, aki meg tudja választani a következő újraszületését. Trungpának köszönhető gyakorlatilag, hogy a tibeti buddhizmus gyökeret vert nyugaton. Elég jó arc volt, ivott, dohányzott és igyekezett megdugni az összes nőnemű tanítványát. :-) Mármint, most komolyan. Télleg így nyomta. :-) Abszolút próbált elmerülni a nyugati kultúrában, mert azt vallotta, hogy így tudja leginkább megérteni a nyugatiak gondolkodását és így tudja nekik átadni legjobban a tanításokat, ha azonosul velünk. A tibeti lámáktól megszokott köpeny helyett például öltönyben tartotta az előadásait, mert azt mondta, hogy így az emberek tényleg arra figyelnek, amit mond, nem pedig azt nézik, hogy “húúú, itt egy tibeti láma”. A tibeti tanításokat úgy adta át, hogy lefejtette róluk a nyugatiak számára kvázi felesleges szertartáselemeket, amiknek a tibeti buddhizmusban egyébként nagy szerepe van, és igyekezett inkább “a lényeget” megtanítani. Első körben, amikor elkezdte így tanítani az “őrült bölcsesség”-et, megspékelve a fenti viselkedésével, a többi tibeti láma azt mondta rá, hogy eretnek. Aztán amikor később más lámák is ellátogattak Amerikába és látták, hogy mit honosított ott meg (például a nevéhez fűződik az első amerikai buddhista egyetem megalapítása) akkor visszavettek a lámák egy picit az arcból és mondták, hogy “jaaaaa, jaaaa, ez jóóóó, végülis ez jóóó”. Trungpa 1987-ben halt meg, de fia tovább vitte a tanításait. Pongrácz Mátyás, az arc aki ezt a hétvégét tartotta nekünk a 80-as években találkozott vele és tanult meg tőle sok mindent. Amin mi részt vettünk az a Shambhala tréning első szintje. A Shambhala az egy legendás királyság valahol a Himalájában. A legenda szerint volt egy király Buddha idejében, Shambhala királya, akinek tetszettek Buddha tanításai, de az már nem tetszett neki annyira, hogy magára öltse a szerzetesek ruháját és a vele járó szabályokat, mert hát neki ott volt a fasza királysága, a hatalma, meg ilyesmi és az neki igencsak tetszett. Buddha azt mondta neki, hogy jól van, ad neki tanítást, de akkor ki kell küldenie a szobából az összes többi szerzetest. Így is lett, kiment az összes szerzetes és Buddha hááááát valamit tanított a királynak, de, hogy mit, azt ki tudja… a lényeg az viszont, hogy Shambhala királyságából egy egészen felvilágosult, megvilágosodott királyság lett, és hát frankón el is tűnt, azt mondják, hogy az ott élők valahova “felemelkedtek”, megvilágosodtak, Daniel Jackson – szerű fény lények lettek, a franc se tudja, de az biztos, hogy manapság már nem lehet megtalálni fizikailag ezt a királyságot. Viszont azt mondják nem is lényeges ez, mert lehet, hogy a Shambhala az inkább egy belső királyság, ami minden emberben ott van és megtalálni a Shambhalát azt jelenti, hogy visszatérünk saját magunkhoz, egy ilyen “alapvető jósághoz”, ami minden emberben megvan. A Shambhaláról írt Trungpa egy könyvet, Shambhala – a harcos szent ösvénye címmel, ez tulajdonképpen a Shambhala tréning “tankönyve”. Maga a tréning ilyen több szintes, egymásra épülő meditációs képzés, a következő szintre mindig csak azok mehetnek, akik az előzőt elvégezték már. Magyarországon még sose volt ilyen képzés, múlt év októberben tartotta a Mátyás az elsőt, az is az 1. szint volt, ezt ismételte most meg tulajdonképpen azért, hogy minél több emberhez eljuthasson, mert amikor már megyünk tovább a 2. szintre, akkor már nem lehet bekapcsolódni ugye, csak azoknak, akik az 1. szintet megcsinálták.
Az ember baromi jó előadó. :-) Hihetetlen humora van, olyan poénokat szúrt be az előadásai közbe, hogy feküdni lehetett a röhögéstől. Ilyen rövid, max. szerintem egy órás előadásai voltak a nap elején és a végén, amikor kérdezni is lehetett. A nap nagy részét pedig a meditációk töltötték ki. Tulajdonképpen abszolút a legalapabb, már százezermillió meditációs könyvben leírt, rongyosra tárgyalt légzés meditációt csináltuk. Ami tök egyszerű. Figyeljük a légzést. Belégzés, kilégzés. Kész. Ennyi. A kilégzésre fektetünk egy kis hangsúlyt. Ha jön valami gondolat, akkor szépen, nem durván, nem magunkat “leszidva” észrevesszük, hogy jött egy gondolat, ráragasztjuk a gondolatra a “Gondolat” címkét és hagyjuk elmúlni és visszatérünk a légzés figyeléséhez. Megint jön egy gondolat, megint címkézünk, visszatérünk a légzéshez. Télleg tök könnyű, télleg az egész bőőőven elmondható egy fél órás előadásban, vagy elolvasható bármelyik meditációs könyvből 5 oldalból. Csaaaak csinálni nem olyan egyszerű, mert télleg folyton jönnek gondolatok, meg minden. No meg persze Mátyás azt mondja, hogy a meditációnak is van egy formája, mintha mondjuk beülsz egy kocsiba. Tehát leülünk lótuszülésbe jóóóóó, nyilván abba lehetetlen leülni, képtelenség, impossible mission, szóval leülünk törökülésbe, egyenes hát, előre nézünk, nyitott szemmel, nem fókuszálva nézünk magunk elé 1-2 méterre és figyeljük a légzést. Az első körben ez még sima ügy. Csaaaak hát mindkét napon kb. 5-6 órányi meditáció volt, ami úgy nézett ki, hogy fél óra ülőmeditáció, amikor a légzésre figyelünk és utána pár perc járó meditáció, majd megint fél óra ülőmeditáció és így tovább. A járó meditáció annyi, hogy körbe körbe megyünk a szobában, itt viszont nem a légzésre, hanem minden egyes lépésre figyelünk, ahogy érintkezik a láb a talajjal, elemelkedik, letesszük a földre megint és így tovább. Na szóval az első kör ülőmeditáció no problemo. A hatodik vagy hetedik viszont már halál. Mivel nem tudsz nekidőlni semminek, egyszerűen mindenhol fáj már :-)) szóóóóval na, nem volt egyszerű elvonatkoztatni a testi érzetektől, de ez is fejlődik egy idő után persze, a második napon már annyira nem volt gáz, na meg persze a Mátyás mondta is, hogy ezt nem kell olyan görcsösen felfogni, mert az nem jó, ha nagyon meg akar halni az ember, akkor inkább jöjjön ki a meditációból egy kicsit.
Hát így vót a meditáció, délutánonként meg így miközben meditáltunk tovább, egyesével mentek az emberek ilyen személyes beszélgetésre vagy a Mátyással, vagy a segítőivel, ahol lehetett egyéni kérdéseket feltenni, elmondani, hogy milyen volt a meditation, ilyesmi, szóval olyan mint a beszélgetős kör a Jánosnál, csak itt egyénileg. Illetve a második napon volt egy ilyen “naaaagy” beszélgetős kör is.
Ha el lehet olvasni számtalan könyvben, akkor mér ért meg mégis ez a móka utazással együtt kb. 22 ezer jó magyar forintot? Meeeeeer oké, hogy el lehet olvasni könyvben, én is elolvastam már, tudtam milyen, nyilván ezt bármikor kipróbálhatod, de akkor is, valami fura feelingje volt annak, amikor a Mátyás vezette a meditációkat (ja és ezt ne úgy képzeljük el, mint a Jánosnál, itt nem voltak beszédek közben, pár mondatot mondott csak a Mátyás, de a fél órás körök azok tulajdonképpen totál csöndben zajlottak, semmi zene, csak max az utcáról jövő zajok, meg úgy 15-20 perc után a mögötted ülők csontjainak a ropogása, amikor egyik-másik ember már nem bírta tovább és muszáj volt megmozdulnia :-)) Na, szóval volt egyfajta feelingje az egésznek, és hát persze a Mátyás előadásai azok önmagukban megérték a pénzt. :-)
És asszem semmi többet nem tudok elmondani, kérem kaccsojaki.
És meg még a Nóra hozzáfűznivalója, mert ez még egy jó gondolat.
elolvasni a módszert vagy megtapasztalni a tanfolyamon nem ugyanaz a dolog. Ez ugyanis csak látszólag könnyű. Hiába van leírva millió egy helyen. A test és a tudat összekapcsolásához nagyon fontos a megfelelő testtartás is és ezt is meg lehet tapasztalni ott, illetve a személyes megbeszéléseken is kaphat olyan “útmutatást” ami segíthet a továbbiakban.
Úgy gondolom hoyg érdemes elolvasni a meditáció előtt Trungpa “way depressing” könyveit, különösen a Sambhalát. Nem kötelező, de sokat segít abban, hogy az ember megértse mi történik ott vele.
Viktor mondta az egyik szünetben, hogy innen az emberek egyszerűen csak ki szoktak rohanni a meditáció közepén, hogy ők ezt nem bírják:))
(biztos a szörnyékek miatt :D )
“…Amint küzdesz ezzel az utadon, valamiféle támogatásra van szükséged, valamire, amit nem ismersz. Mivel emberi lények vagyunk, muszáj, hogy meglegyen ez az érzés. Érezned kell ebben a városban, ebben az épületben, ebben a közösségben. Tehát bármilyen legyen is a közösség, szükséges, hogy legyen ilyen fajta spirituális támogatás.
Ez az, amiért nagyra tartom Trungpa Rinpocsét. Ő támogat minket. Bírálhatod őt azért, mert úgy issza az alkoholt, mint te a vizet, de ez csak egy apró probléma. Teljes mértékben megbízik benned. Tudja, hogyha mindig igazul támogat, akkor nem fogod őt kritizálni, bármit tesz is. És nem érdekli, hogy mit mondasz, mert nem ezt a lényeg. Az embereknek az ilyen nagy szellemekre van szükségük, akik nincsenek odaláncolva egy bizonyos valláshoz vagy gyakorlatrendszerhez.”
Shunryu Suzuki roshi írása Csögyam Trungpáról
07.08.11
The One With The Crash Landing
Betettem a ruhákat a mosógépbe, elindítottam, aztán visszamentem a szobába azzal, hogy na akkor menjünk a Sparba. És nézem mondom mi a f… az ott a szék mellett a földön? Egy madár volt. Azt nemtom, hogy sikerült neki ezt a kényszerleszállást a bukóra nyitott ablakon keresztül végrehajtani, de tagadhatatlan tény volt, hogy ott volt a székem mellett a földön és így ilyen furán állt a szárnya. Egy pár pillanatra mind a ketten leblokkoltunk, én arra az időre amíg azonosítottam a szobába került ismeretlen életformát, ő pedig gondolom azért, mert nem elég, hogy szerencsétlen beesett az ablak 10 centis résén keresztül a szobámba és nyilván halálra volt ijedve, ezt még tetézte az is, hogy kiderült a szobának van egy ember lakója is. Először is fogtam és kinyitottam az ablakot teljesen, a madár pedig ezalatt fogta magát és elindult az asztal alá. Ott egy kicsit belegabalyodott a netkábelbe, a mindenféle tápkábelekbe illetve a kábelmodemet a routerrel és a számítógéppel összekötő UTP kábelekbe. De szerencsére sikerrel vette az akadályt és eljutott az ágy sarkáig, ahol megpihent. Mondtam neki, hogy ne féljen, nem fogom bántani, de valahogy meg kéne oldanunk ezt a helyzetet, mert itt csak úgy maradhat ha képtelen a repülésre és mondjuk ápolásra szorul, amíg meggyógyul a szárnya. A madár erre azzal válaszolt, hogy felkapaszkodott az ágy sarkára, ott meglapult és figyelt erősen, hogy most mi lesz. Szeeeeegény, tuti tök félhetett. Itt lóg a madár az ágy sarkán mutatom:
Az ágy sarkán lógva egyébként tök jól érezte magát a madár, mert onnan nem is akart elmenni, pedig én javasoltam neki, hogy másszon fel az ágyra és akkor onnan már majdnem ki tud repülni. De láthatólag ez az ötlet annyira nem tetszett neki, mert továbbra sem mozdult a helyéről. Én úgy láttam, hogy így mozgatja a csőrét, de furcsa módon nem jött ki semmi hang belőle. Gondoltam azt fogjuk csinálni, hogy fogok egy pulóvert mondjuk, azzal megfogom a madarat, odaviszem az ablakhoz és akkor meglátjuk, hogy ki tud-e repülni, vagy tényleg a szárnyával van-e a baj. Úgyhogy odamentem a szekrényhez megfelelő ruhadarabot találni ehhez a művelethez. Visszanéztem és a madár így az ágy sarka mögül a fejét kidugva kukucskált, hogy mit csinálok, tök aranyos volt. :-) Ahhoz, hogy hozzáférjek a madárhoz rendesen, el kellett húzni egy kicsit az íróasztalt. Mondtam is neki, hogy ne ijedjen meg, de ezt muszáj. Úgyhogy arrébbhúztam az asztalt. Ez arra késztette a madarat, hogy egyből felmászott az ágyra és ott megállt. Mutatom a madarat az ágyon:
Másodpercekkel a fényképezés után a madár megunta és hopp felrepült az ágyról, körberepülte a szobát, lekoccolta az ablakkal szembeni falat, korrigálta a repülési irányt, majd husssss kirepült az ablakon. Így vót, nem máshogy vót.
05.23.11
The One With The Road Dig
Rá kell kattintani a képre és akkor mindjárt megnyílik nagyobb méretben és lehet látni, hogy miről beszélek.
A piros csík az, ahol az út fel van túrva. Székesfehérváron egyébként már minden egyes út, utca, mellékutca, ösvény és csapás fel van túrva, közlekedni tehát kizárólag terepjárókkal lehet az egész városban.
A zöld csík a kocsisor, ahol az autók arra várnak, hogy szemből elmúljon a forgalom és lehessen menni. A zöld csík egyébként nem ér véget, hanem úgy kell elképzelni, hogy a térkép bal széle felé folytatódik és egészen a végtelenségig tart.
A kék pötty vagyok én a biciklin.
A fekete csík a busz.
A lila pötty pedig az öreg bácsi a biciklin, aki baromira nem zavartatja magát, hogy mögötte egy busz és egy egész kocsisor jön, ő szép lassan, komótosan teker felfelé a Pozsonyi úton. Hát de télleg! Minek is siessen? Így is odaért mindenki ahova akart menni. :-)
A végtelen kocsisor miatt képtelenségnek ítéltem egyébként az átkelést és így fogtam magam lementem a Pozsonyi úton a körforgalomig és ott sikerült további 5 perc várakozás után átkelni, de persze a túloldalon is egy túrás várt rám, úgyhogy el kellett tekerni a Fiskális úton a Túrózsáki útig és onnan már nem volt gond (félúton a Fiskális út bal oldalán is volt egy túrás persze, de szerencsére a járdán még lehetett közlekedni, bár ha a leány egy lépést jobbra lépett volna véletlenül amikor elmentem mellette akkor pont belelökött volna a túrásba, mondjuk ennek megakadályozására való a csengő, úgy kellett volna nekem).
05.18.11
The One With The Spar Queue
Ha a Sparban a sorban mögöttem állsz és rám mászol attól még nem fogsz gyorsabban sorra kerülni és gyorsabban végezni, csak felidegesítesz. Tehát inkább ne csináljuk ezt emberek. Persze, ha olyan alakod van és olyan ruhában vagy mint a két pénztárral arrébb sorban álló hölgy, akkor egész nyugodtan rám mászhatsz.
Node! Ez igazából már két napja történt, csak most keletkezett belőle blogbejegyzés. Ami viszont az előbb történt az az, hogy ezt olvastam a mai Metro-ban:
Elfogták az Egymásért Egy-Másért Alapítvány volt kuratóriumi elnökét. Tavaly milliárdos csempészés és sikkasztás miatt 7 év börtönre ítélte nem jogerősen a bíróság, de az ítélet indoklása közben kisétált a tárgyalóteremből, és eltűnt.
Tessséééék??? Hogy mi van?? Ott vagyok a bíróságon milliárdos csempészés miatt és miközben ott ülök a vádlottak padján, vagy mi az és a figyelem középpontjában vagyok és a bíró nekem nyomja az ítélet indoklását, hozzám beszél, én egész egyszerűen hátat fordítok és kisétálok a teremből?? És közben a teremőrök azok meg csak malmoztak, vagy mi? Vagy ilyen bírósági tárgyaláson nincsenek is teremőrök? De kell, hogy legyenek, különben akkor ki akadályoz meg abban, ha egyszercsak fogom magam és mondjuk megtámadom a bírót? Szóval csak voltak ott valami őrök vagy rendőrök vagy ilyesmi és azok csak úgy hagyták, hogy kisétáljon?
04.18.11
The One With The Successful Test
Ahaaaa, úgy néz ki működik, csak úgy van ez, hogy mittomén 12 óránként nézi csak meg ez a NetworkedBlogs alkalmazás a blog RSS feedjét, nem úgy van, hogy egyből publikálja a cuccost, amint a WordPressben megnyomom a Publish gombot.
Naaa, oké többet ma már nem spammelek teljesen értelmetlen bejegyzéseket, ígérem. :-)
The One With The Facebook Test
Na, teszt! Megnézzük, sikerült-e a Facebook integráció! :-)
The One With The Traffic Light
Az északi szélesség 47° 11′ 55.78″ és a keleti hosszúság 18° 26′ 18.41″ GPS koordinátákon az úttestre fehér csíkokat (továbbiakban: zebra) festettek a forgalmas Kadocsa utcán való áthaladást megkönnyítendő.
A zebra két végén található egy-egy jelzőlámpa, amiket úgy lehet zöld jelzésre bírni, hogy jön az ember és megnyomja a lámpaoszlopon található gombot. Kedves kerékpáros társaim, megmondom, hogy miért vagytok bunkók. Először elmondom, hogy én, hogy csinálom, utána pedig megmondom, hogy ti mit csináltok, aminek már többször is szemtanúja voltam. Odaérek és látom, hogy milliiónyí autó jön. Fék, megállunk és várakozunk türelmesen. Közben egy csomó hasznos dolgot lehet csinálni, például az ember kifújhatja az orrát, vagy nézegetheti a virágzó fákat, illetve az úton elhúzó autókat időnként csinos leányok vezetik, őket is lehet nézegetni. Egyszercsak az autók törvényszerűen elfogynak, mert a Kadocsa utcán jobbra és balra pár száz méteren belül elhelyezett jelzőlámpák piros jelzést mutatnak nekik. Ebben az időablakban teljesen biztonságosan át lehet tekerni a megüresedett úton. Fentebb tehát felsoroltam a hasznos tevékenységeket, amiket szabad csinálni. Mit nem szabad? Azt, hogy megnyomod a gyalogos jelzőlámpát aktiváló gombot. Mi történik ilyenkor? A zebra lámpája pont leszarja, hogy megnyomtad a gombot és vár egészen addig, amíg egyébként is pirosat kapnának az autók a Kadocsa úton. És te mit csinálsz? Megnyomod a gombot és ugyanannyit vársz, mint én, aki nem nyomtam meg. Viszont mielőtt még zöldre váltana a lámpa egyszercsak észreveszed, hogy elfogytak az autók és látván, hogy nem jön semmi, áttekersz az úttesten. Tehát vidáman tekersz úticélod felé, ám mögötted egyszercsak zöldre vált a zebra lámpája. Ezzel egyidőben a zebra fölött lógó lámpák piros jelzésre váltanak azért, hogy az autók amik mindjárt megint jönnek ne üssék el a zebrán áthaladó gyalogosokat. Tehát képzeljük el: zöld a lámpa a zebránál, viszont te, aki megnyomtad a gombot már réges-régen messze jársz és egy lélek sincs a zebra környékén se, amikor az autósok odaérnek. Kénytelenek megállni, mert nekik attól még pirosat jelez a lámpa, viszont joggal gondolják a következőt: “ki volt az a bunkó, aki megnyomta a gombot és utána nem várta meg, hogy zöld legyen a lámpa a zebránál?” Vágod ugye, hogy miért vagy bunkó és miért van igazuk az autósoknak? Mert tök fölöslegesen megállítottad őket és ugyanúgy átmentél az úton mint én. Szóval összefoglalva: ennél a kereszteződésnél vagy ne nyomd meg a gombot, vagy ha már voltál olyan hülye, hogy megnyomtad, akkor legalább várd meg a zöldet és akkor tekerj át az úttesten. Különben bunkó vagy és joggal anyázik rád a sok autós, akinek a semmiért kell megállnia. Továbbá a fölöslegesen megállított autókat vezető csinos leányok egyike sem fog veled randizni sose, mert ilyen módon undok voltál velük.
04.03.11
The One With The Flat
A szokásos heti szerepjáték parti után így felálltam a gép mellől, hogy átvigyek a Zsoltinak egy cd-t, amiért cserébe kapok 2 db palacsintát. És így hallok valami sziszegést a szobában. Mondom mi a picsa? Először arra gondoltam, hogy kilyukadt a radiátor. I mean, seriously??? Ezt, hogy gondolhattam? Ha a radiátor lyukadna ki, akkor ott nem sziszegést hallanék szerintem, hanem inkább víz folyna belőle. Miután megállapítottam, hogy nem a radiátor sziszeg, tovább kutattam a zajforrás után. Ahogy közeledtem a bihigli felé, egyre gyanúsabb lett. És télleg az volt! A bihigli első kerekéből jött a sziszegés. Amikor ezt konstatáltam, először is fedezékbe vonultam, mert arra gondoltam, hogy mi van, ha így “felrobban” a kerék? De szemmel láthatóan nem akart felrobbanni, úgyhogy bátran odamentem és megnyomkodtam a kereket. Erre még hangosabban kezdett el sziszegni és pillanatok alatt nagyon lapos lett :-( viszont a sziszegés megszűnt. :-) A bihigli péntek óta ott volt a helyén, meg sem mozdítottam, szóval ezt a “defektet” nem igazán értettem, én úgy gondolnám józan paraszti ésszel, hogy defektet út közben kap az ember és azt észleli is egyből, de egy mozdulatlanul álló bicikli, hogy a francba kaphat defektet? Szóval először arra gondoltam, hogy valahogyan a szelep adhatta meg magát, deeee az meg, hogy? Elvetettem ezt az ötletet és inkább arra jutottam, hogy valahogyan biztos ki kellett, hogy lyukadjon a belső gumi. Gugli barátommal kerestettem tehát egy defekt javításról szóló leírást. Találtam is, sőt még egy videó is van mellé. Mondom, na, akkor szereljünk! Ehhez először ki kellett venni a helyéről az első kereket. Ami nem egy túl bonyolult művelet, viszont láttam, hogy a féket is valahogyan meg kellene lazítani hozzá, hogy kényelmesen kivehető legyen a kerék. Ám erre inkább nem vállalkoztam, végülis így leeresztve össze lehetett nyomni annyira a külső gumit, hogy kiférjen a fékpofák között.
A bácsi a videóban egy speckó gumileszedő szerszám segítségével tök ügyesen leveszi a külső gumit. Itt volt az első gond, hogy nekem ilyenem nincsen. Találtam viszont egy kicsi bumerángot és egy ollót. Itt vannak, mutatom:
Az olló műanyag végét beerőltettem a gumi alá, a bumeránggal pedig sikerült leválasztani a gumit a felniről. Eeeeegy kicsit úgy látom a gumi szélét megviselte ez a művelet, de gondolom ettől még használható marad. A belső gumit végignézve meg is találtam a lyukat. Az a fura, hogy a lyuk nem a gumi oldalán van, hanem így a “varrásnál” vagy mi az. Erős a gyanúm tehát, hogy itt nem egy defektről van szó, ami rejtélyes módon másfél nappal a bicigli utolsó használatát követően jött létre, hanem inkább az lehet, hogy egy csehszlovák gumival állunk szemben és egész egyszerűen most úgy döntött, hogy megadja magát. Így néz ki a lyuk egyébként:
Szerencsére ahogy nézem jelentős pénzügyi beruházást nem igényel a javítás:
Gumileszedő izé – 530,- Ft
Gumijavító készlet – 470,- Ft
Lyukmentes belső gumi – PRICELESS
There are some things money can’t buy. For everything else, there’s MASTERCARD.
Tulajdonképpen vehetnék egy teljesen új belső gumit is és az még olcsóbb is lenne a maga 760,- Ft-jával és ezen még gondolkodom is. Mert oké, hogy megjavítom és befoltozom most a lyukat, deee ha télleg csehszlovák a gumi és majd megyek a bihiglivel és út közben dönt majd úgy, hogy megint kiszakad a “varrásnál”, akkor mi van?
04.01.11
The One With The Celeb Verdict
Tehát van egy visszaeső, ittasan, drogosan két kocsival ütköző celebünk, aki a baleset után szépen lelécel a helyszínről. És akkor azt mondják a “celebtársai”, hogy “jaaaaajj, szegény Stohl Buci, hááááát bűntetést érdemel, igen, de azért nem kéne ám ezt ténylegesen leülnie, neeeem mer ő egy rendes, jóravaló ember ám amúgy, óóó, hát nahát, télleg börtönbe kell mennie, jaaaaajj szegény, azt hittük csak felfüggesztettet kap”. I mean, seriously?? Még sajnáljuk ezt a faszt, aki már nem először okoz ittasan balesetet? Nagyon helyes az ítélet, ahhoz képest még enyhe is, nem 5 évre kéne elvenni a jogsiját, hanem bevonni örökre.
Loading ...